mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Mouth Of The Architect

0

Késő esti muzsika.
Amolyan balzsam a fülnek.
Megnyugtat.
Álomra szenderít néhány vaskos gondolattal.
Kényelmes, elegáns sludge/post-metal.
Aki szerette a Rosettát, annak ezzel se lesz gondja.
Quietly...

 

 

Félperc

0

Lassan kezdünk post-rock nagyhatalom lenni.
Jó-jó, ez azért túlzás volt, viszont az nem túlzás, hogy egyre több a bitang jó hazai postrock-alapú együttes, ami mélységes örömmel tölt el. Itt van pl. rögtön a Félperc, ami/aki túl van már legalább egy féltucat lemezen és a sikere, színvonala töretlen.

A Félpercről annyit érdemes tudni, hogy egy szombathelyi srác egyszemélyes projektje. Állítólag Győrben az építész koliban tanult meg gitározni, aztán jöttek az ötletek, amiket feljátszott, majd valami progival (gondolom Abletonnal) kiegészítgette azokat kerek, egész nótákká.
Kőkemény post-rock számok ezek, nagyon letisztultak, semmi műfajidegen fúzió, csak a színtiszta valóság, csak a színtiszta post-rock. Így hát lassú, melankólikus számokra kell számítani, melyek komótosan építkeznek s egyszer csak elérik a kulminációs pontot, majd dühödten lezúznak.
Csak gratulálni tudok és merek, mert pár év alatt a hobbinak indult zenélésből hivatkozási alap lett a hazai undergroundban. Kis üröm az örömben, hogy élőben eddig még nem lehetett látni (ha jól értesültem), de remélhetőleg a színpadi felállás egyszer csak eljön és leszedi az arcunkat.
Konkrét albumot nem szeretnék most ajánlani, bár az Independent, vagy a Sixth, esetleg a People Use Drugs, az Escape to the World of Fire, a Destrictible World, a Széleslátókör és lassan az összeset felsoroltam (azt hiszem).
Üres beszéf helyett szóljon pár szám!

 

Ez itt egyből három:

 

 

 

 

Lantlos

0

A tegnapi napok nem éppen könnyed, ellenben lágy zenéi után úgy érzem itt az ideje egy kis durvulásnak - bizonyítván, hogy nem puhultam meg, vagy ilyesmi.
Szóval a Lantlost ajánlom mindenki becses figyelmébe, amely egy post-black metal koncepció. Amolyan újabb vonalas blacknek is lehet tekinteni, mivel az alapokhoz hozzájárul valami kiegészítő műfajelem. Ebben az esetben a post-rock, illetve a shoegaze/ambient. Az eredmény egy férfiasan kemény, ellenben melankólikus zene, ami a black-metalra jellemző teljes elidegendés, elanyátlanodás, otthontalanság érzeteit kelti.

 

 

Az együttest magát egy Neige névre hallgató fazon hívta életre, aki az éneket és az alapötleteket szolgáltatja, míg Herbst - a minden egyebes, segít azokat megvalósítani. Neige nagyon sötét hangnemű dalokat dob össze - ezt már az Acestben is lehetett látni, bennük a nagyváros hektikus apátiája, a hontalanság szürke víziója (a Lantlos ónémetül hontalant jelent) és a mélységes fájdalom az élettel szemben.

A Lantlosnak 2 albuma van, a korábbi Lantlos és a későbbi .neon. A debütáló lemez nagyon húz, nagyon black nyomvonalú, de az atmoszférája kitűnő. Végig német nyelvű, ami igazolja megboldogult német tanárnőm elméletét, mely szerint a pokol hivatalos nyelve az bizony a német. Elég szürreális élmény...
A .neon egy tavalyi munka, immár angol nyelven. Mesteri, inkább ezt ajánlanám, mivel az alapok fel vannak puhítva ilyen-olyan elemekkel, sőt egy számban Neige még énekel is, ami hát borzalmasat üt.

No, hát üres beszéd helyett 4 szám, de csak óvatosan!

 

 

 

 

 

 

 

 

Lis Er Stille

0

A tegnapi mélypont után után jöjjön egy kis post-rock/prog Dániából! A Lis Er Stilléről túl sok mindent nem lehet tudni, azon kívül, hogy nagyon ötletes, nagyon depresszív,  nagyon szentimentális cucc.

 

A post-rock szolgáltatja az alapokat, amelyre a sokszor beszálló zongora kiválóan illeszkedik. (Olykor még cselló is van, ami nagyot dob az összhatáson.) Ami kicsit fura első hallásra, az az ének. A post-rockban alapból egy kicsit szokatlan, ha sok a szöveg, főleg akkor ha olyan hangszíne van a frontembernek, mint Matthew Bellamynak (Muse), vagy mint Jan Jämte-nek (Khoma). Az összhatás persze nem rossz, de szokni kell. A húzósabb alapokat társítani a lágy énekhanggal mindig cinkes kérdés, de azt hiszem itt telitalálatos.
Az együttes 3 lemeze közül a másodikat, az Apathobvioust melegen tudom ajánlani, a legújabb lemez is jó, de talán nem ennyire. A számok hosszúak, mind 10 perc felettiek, de kell is a kibontakozáshoz ennyi. A tételek között átkötés gyanánt még régi felvételeket is hallhatunk (dánul vagy svédül), amelyekben egy fazon nótázik. Fura, de ráteszi. Na szóval itten van egy szám, hogy a maradék életkedv is kiszálljon belőlünk!

 

 

Far

0

Már egy ideje ki szeretném tenni ezt a jópofa kis együttest. Az idő most érkezett el, fogadjátok szeretettel a Fart!
Nem kell semmi extrára számítani, egy sima alter-rock/metál együttesről van szó, amely érzelmes dallamokkal és szövegekkel operál, ugyanakkor jó kis húzása van a számoknak. Fáradt pillanatokra ajánlom, amikorra már az ember gyomrát megfekszi a nagyon mélyrahangolt metálzene, vagy csak kemény napunk volt és jöhet egy kis levezetés. Könnyen emészthető, asszonánsokra épülő dallamvilág, olykor-olykor egy kis durvulás. Néha pörget és spanol, néha elszomorít és nyugatat.
A régebbi albumok kevésbé jönnek be, viszont az At Night We Live az csúcs.

 

 

 

 

Steve von Till

2

Steve von Till alias Harvestmen. Aki netalán nem ismerné, annak mondom, hogy a Neurosis (post-metal alapvetés) énekese/gitárosa. Szólóprojektjeit nem is olyan régen indította felhasználva a folk és az akusztika adta lehetőségeket. Sokszor egy szál gitárral karcosan rekedt hangon ad elő számokat, amelyek elrepítik az embert. Kissé melankólikus, kissé magatehetetlen, de mindenképpen atmoszférikus zene, amolyan drámai önvallomás, ars poetica, ami nem a közönség kielégítéséről, hanem a saját érzelmek beleadásáról szól. Iszonyatosan szimpatikus munka, diszkréten bájos.
Von Till bevallása szerint ezek azok a dalok, amelyek nem férnek el a Neurosisban, mivel lágyak, finoman adagoltak és elég minimálok, no meg a pszichedéliát sem mellőzik. Persze azért a sötét hangulat megmaradt:)
Összességében gyönyörű zene, szóval le a kalappal! Aki teheti, az szerezze be az As the Crow Flies albumot, nem fog csalódni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Farflung

0

No, akkor egy kis esti pszichedélia! Azaz inkább space és stoner fúzió. Elszállós, erőszakos, gondolkodós, émelyítő, légies, űries:) Szóval egy kis könnyed rockzene így a nap végére. Kulcsszó: A Wound In Eternity. Eko kiszáll.

 

 

Flop

0

Grunge még nem volt a blogon, szóval itt az ideje, hogy legyen!
Bizakodásra ad okot számomra  a tény, hogy nem csak a széttorzított, ötlettelen tré bandák maradnak életben a hazai palettán, hanem a kifinomultabb próbálkozások is. Lehet hogy az igények kezdenek átalakulni?
Mindegy. Nem szeretném túldimenzinálni a helyzetet, lényeg hogy van most már ismert grunge együttes is a fővárosban, amely a nemzetközi porondon is megállja a helyét. Erre a bizonyíték, hogy a Metropolis Youth Orchestra és a Black-Out vendégzenekara is volt, ráadásul velük hakniztak pár prominensebb városban.
A zene maga egyetlen szóval jellemezhető: kellemes. Középlassú vagy mérsékelten gyors számok, amelyek az Alice In Chains vagy a Nirvana hangzásvilágából merítenek. Gondosan koreografált nóták, a gitárjáték öt csillagos! Kövi Lóránt hangja meg hát uhh... simán kenterbe veri a teljes megasztár szériát.
'08-ban jött ki a Torso nevű nagylemez, szerintem a csúcspontja a 2 magyar szám a Jó lesz és a Sáros kezeddel. Must have cucc, érzésközvetítős, melankólikus, néha dühödt pasztell igényesség.

Usgyi!

 

 

 

 

Rosetta #2

0

Mindenki bekaphatja.

 

Hammock

0

Jól becsülje meg mindenki ezt az írás, hiszen ez egy harmadnapos post. A fejem majd széthasad, a gyomrom teniszlabda nagyságú és az egész lényem úgy viselkedik, mint egy darab kábel a fajanszon - lehuppanás után. Ilyen élettani körülmények között az embert a mocskos gitárbőgetések kegyetlenül megviselik, így valami chill zenét, vagy dream-pop-ot keres, például a Hammock-ot.
Fura ötvözete ez a post-rock-nak, shoegaze-nek és az ambient-nek. Elég atmoszférikus zene, közben elektronika és az a lépcsőzetes építkezés, amely végül a kulminációs pontba fullad. Érdekes, hogy mindezt 2 ember tolja ki magából és mennyire jól! Van egy rakás lemezük, kb. mind hasonló, de a mennyiség nem megy a minőség rovására. A kezdet kezdetén például megírtak vagy 40 dalt, aztán a felvétel előtt hirtelen kukázták az összeset arra hivatkozva, hogy "bocs, meggondoltuk magunkat". El se merem képzelni, hogy mennyi ötlet lehet még ezekben az arcokban!
Amit ajánlok és tényleg érdemes, az a Chasing After Shadows... Living with the Ghosts album, egyenesen a tavalyi évből. A későbbi munkák valahogy érettebbek, kiforrottabbak, ötletesebbek és jobban építkezők. Kegyetlen zúzatásokra és vérhányásra nem kell számítani, viszont lágy merengésre, érzelmes csilingelésre és bódító akkordokra annál inkább!

Lássuk miből élünk: