mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Maserati

0

Nem, nem az autó. Post-rock Athensből erős pszichedelikus - spacer felhanggal.
Úgy érzem a sok black-meatlos keménykedés után itt az idő egy kis nemesen finom zenére!
Történt egy napon Georgiában valami felsőoktatási intézményben, hogy pár művészlélek megalapította ezt az igen csak nyugtató együttest. Engem rohadtul emlékeztet az Unholy Tonguesra, Mogwaira és egy kissé a The Arcade Fire nevű zenekarra is. Szóval post-rock alapokon könnyed elszállások, space rockos zsibbasztás, ilyenek. Hja, kivételesen nem melankólikus, hanem vidáman optimista zene ez. Szinte árad a jókedv a számokból, persze néha egy-egy ambientes elszállás azért belefér.
Szomorú tény, hogy a dobos Jerry Fuchs egy liftbalesetben 34 évesen hunyt el, mikor az érkezés utáni kiugrás közben a ruhája egy kiálló elembe akadva visszarántotta a liftaknába. (Na ezt most akkor jól elmagyaráztam.) Mellesleg elég foglalkoztatott zenész volt, a Massive Attack, LCD Soundsystem mellett egy sor más együttesben játszott.
A Pyramid of the Sun lemezen még őt hallhattuk, melynek utómunkálatai a dobos tiszteletére nyúltak oly hosszúra.
Igazság szerint a számok kissé egy kaptafára mennek, megunni mégsem lehet őket oly könnyen, mivel a legtöbb kifejezetten fülbemászó, mosolyogva hallgatós cucc. És a basszus kurva jó!

 

 

 

 

 

 

 

Szóval a lényeg, hogy tessék őket hallgatni, garantáltan használni fog! Az albumok közül a korai munkákat kevéssé ajánlanám, kiforratlanok, nem annyira érződik még a spacer pszichedelikus hatás, ergo nem annyira egyedi cuccok.
Két szám gyorsan tőlem, a többit meg felfedezi mindenki magának! Jelezném, ez egy musthave dolog. Na, puszi mindenkinek!

 

 

 

Líam

0

Na, kérem: ismét post-rock meg hozzá egy kis black metal. Elég jó kis kolyvatlék, főleg hogy instrumentális az egész. Német együttes, aki kínai kiadóval adatja ki a lemezét. (Ez ilyen fun fact akarna lenni.) Szóval érdekes összetételű korongról van itten szó, 2 részre van osztva, a part 1-en inkább post-rockos ihletettségű számok vannak szép szerével, a második részben meg érezhető valami black metal hatás, ami szépségesen nemessé teszi a finoman kibontakozó keménykedést. Aki szereti az Alcestet, vagy netalán Mogwait is hallott, akkor képzelje el a kettő fúzióját ének nélkül és bumm így lett a Líam!
Természetesen borús, melankólikus, már-már depresszív hangulata van ennek is; nem is tudom mi lenne, ha egyszer már vidámabb zenét is ajánlanék...
Kulcsszó: Journey...Two Years and a Fragment. (Mivel állítólag ezen az albumon a megalakulástól kezdve az összes dal rajta van átírás és korrekció nélkül.) Küldöm mindenkinek sok szeretettel az újdonsült kedvenc számomat! (Ezen kivételesen "ének" is van.)

 

 

Unholy Tongues

0

Ismételten post-rock következik, mert ezt szeretjük.
A múfaj stílusjegyeit többször már nem kívánom leírni, mivel már szinte az unásig hajtogattam a csilingelő gitárjátékot, a gondos építkezést, az atmoszférikus (sokszor melankólikus) légkört, a katarzisba fulladó tematikát, az instrumentalitás magas fokát és a mély érzéseket továbbító 7-8 perces számokat.
Szóval valami ilyesmi ez az Unholy Tongues is, amit az emel ki a szürkeségből, hogy egy kicsit gyorsabb temóban dolgozik, mint a többi hasonló elvetemült csapat, valamint a basszus nagyobb szerepeket kap egy-két számban, illetve a gitárjáték kissé progresszív, pattogó pengetéssel operál. Némi pszichedélia is érkezik - bevallás szerint ez amolyan Mogwai féle transzcendens ráhatás.
3 tagú zenekar, totális DIY. Még sok ilyen albumot kérünk, mint az idei, na meg egy koncertet Pestre!

 

 

Félperc

0

Lassan kezdünk post-rock nagyhatalom lenni.
Jó-jó, ez azért túlzás volt, viszont az nem túlzás, hogy egyre több a bitang jó hazai postrock-alapú együttes, ami mélységes örömmel tölt el. Itt van pl. rögtön a Félperc, ami/aki túl van már legalább egy féltucat lemezen és a sikere, színvonala töretlen.

A Félpercről annyit érdemes tudni, hogy egy szombathelyi srác egyszemélyes projektje. Állítólag Győrben az építész koliban tanult meg gitározni, aztán jöttek az ötletek, amiket feljátszott, majd valami progival (gondolom Abletonnal) kiegészítgette azokat kerek, egész nótákká.
Kőkemény post-rock számok ezek, nagyon letisztultak, semmi műfajidegen fúzió, csak a színtiszta valóság, csak a színtiszta post-rock. Így hát lassú, melankólikus számokra kell számítani, melyek komótosan építkeznek s egyszer csak elérik a kulminációs pontot, majd dühödten lezúznak.
Csak gratulálni tudok és merek, mert pár év alatt a hobbinak indult zenélésből hivatkozási alap lett a hazai undergroundban. Kis üröm az örömben, hogy élőben eddig még nem lehetett látni (ha jól értesültem), de remélhetőleg a színpadi felállás egyszer csak eljön és leszedi az arcunkat.
Konkrét albumot nem szeretnék most ajánlani, bár az Independent, vagy a Sixth, esetleg a People Use Drugs, az Escape to the World of Fire, a Destrictible World, a Széleslátókör és lassan az összeset felsoroltam (azt hiszem).
Üres beszéf helyett szóljon pár szám!

 

Ez itt egyből három:

 

 

 

 

Lis Er Stille

0

A tegnapi mélypont után után jöjjön egy kis post-rock/prog Dániából! A Lis Er Stilléről túl sok mindent nem lehet tudni, azon kívül, hogy nagyon ötletes, nagyon depresszív,  nagyon szentimentális cucc.

 

A post-rock szolgáltatja az alapokat, amelyre a sokszor beszálló zongora kiválóan illeszkedik. (Olykor még cselló is van, ami nagyot dob az összhatáson.) Ami kicsit fura első hallásra, az az ének. A post-rockban alapból egy kicsit szokatlan, ha sok a szöveg, főleg akkor ha olyan hangszíne van a frontembernek, mint Matthew Bellamynak (Muse), vagy mint Jan Jämte-nek (Khoma). Az összhatás persze nem rossz, de szokni kell. A húzósabb alapokat társítani a lágy énekhanggal mindig cinkes kérdés, de azt hiszem itt telitalálatos.
Az együttes 3 lemeze közül a másodikat, az Apathobvioust melegen tudom ajánlani, a legújabb lemez is jó, de talán nem ennyire. A számok hosszúak, mind 10 perc felettiek, de kell is a kibontakozáshoz ennyi. A tételek között átkötés gyanánt még régi felvételeket is hallhatunk (dánul vagy svédül), amelyekben egy fazon nótázik. Fura, de ráteszi. Na szóval itten van egy szám, hogy a maradék életkedv is kiszálljon belőlünk!

 

 

Hammock

0

Jól becsülje meg mindenki ezt az írás, hiszen ez egy harmadnapos post. A fejem majd széthasad, a gyomrom teniszlabda nagyságú és az egész lényem úgy viselkedik, mint egy darab kábel a fajanszon - lehuppanás után. Ilyen élettani körülmények között az embert a mocskos gitárbőgetések kegyetlenül megviselik, így valami chill zenét, vagy dream-pop-ot keres, például a Hammock-ot.
Fura ötvözete ez a post-rock-nak, shoegaze-nek és az ambient-nek. Elég atmoszférikus zene, közben elektronika és az a lépcsőzetes építkezés, amely végül a kulminációs pontba fullad. Érdekes, hogy mindezt 2 ember tolja ki magából és mennyire jól! Van egy rakás lemezük, kb. mind hasonló, de a mennyiség nem megy a minőség rovására. A kezdet kezdetén például megírtak vagy 40 dalt, aztán a felvétel előtt hirtelen kukázták az összeset arra hivatkozva, hogy "bocs, meggondoltuk magunkat". El se merem képzelni, hogy mennyi ötlet lehet még ezekben az arcokban!
Amit ajánlok és tényleg érdemes, az a Chasing After Shadows... Living with the Ghosts album, egyenesen a tavalyi évből. A későbbi munkák valahogy érettebbek, kiforrottabbak, ötletesebbek és jobban építkezők. Kegyetlen zúzatásokra és vérhányásra nem kell számítani, viszont lágy merengésre, érzelmes csilingelésre és bódító akkordokra annál inkább!

Lássuk miből élünk:

 

 

 

Pozvakowski

0

Na, kérem tisztelettel: megindítjuk a 2011. évet! Elvileg ez az utsó 365 nap a világvégéig, szóval ki kellene élni minden betegesen perverz vagy bizarr vágyunkat, mert hamarosan nem lesz rá lehetőség.

Ilyesmi kategóriába esik a Pozvakowski hallgatása, mi több nézése is. Bizony. Lévén nézni is lehet, mert nem csak puszta zenéről van szó, hanem "visual art"-ról is.
Ezeknek a fiúknak nem elég, hogy bitang erős post-rock-ot húzatnak, külön van egy tagjuk, aki csak a látványért felel. Elég kemény fíling, mikor az instrumentális alapok előhúzzák legmélyebb belső érzésedet és egy ahhoz totálisan illeszkedő mozgóképet látsz. Elmélyít, elültet, elgondolkodtat.

A Pozvakowski ilyen. Szélsőségesen érzelmes. Egyszer merengve hallod a magas szekvenciákat, máskor dühödten ordítanál a torzított tépésre. Szolídan kegyetlen édes-savanyú rapszódia. A dolog ugyanakkor nagyon el van találva. Gondosan szerkesztettek a gyors-lassú arányai, a ritmus pedig fenntartja a lüktetést, az érdeklődést. Hallgatod az ambientes elszállásokat, közben pedig várod, hogy hová fog kilyukadni az egész. Kísérleti jellegénél fogva pedig fémes zajok szűrődnek át az éteren.

Uzsgyi! Íme egy kis hazai:

 

 

 

 

Long Distance Calling

0

Kisebb szünet után ismét itten vagyok!
A kihagyás okai: elromlott fülhallgató (ezek a Walkman mobil kreatúrák elég prosztók), felsőoktatási fiaskók (a kreditrendszer áldozata vagyok), továbbá az őszi évszak okozta nemződüh kitöltése (embereken, állatokon, tárgyakon).

A lényeg, hogy most itt vagyok és megajándékozok mindenkit az idei nyári nagy kedvencemmel! Ömlesztve: post-rock, Münster, zsírság.

 

 

'06-ban jött létre, szóval elég friss a csapat. Nagy dobásukból kettő is van, a Satellite Bay és az Avoid The Light. Ezen felül még két kisebb munka (egy demó és egy ep) érhető el.  No, meg nem szabad elfeledkezni a legújabb anyagról, ami elméletileg már a keverés/masterelés stádiumában van, innentől kezdve max. fél évet adok a megjelenésnek.

A keverésre visszatérve szeretném megemlíteni, hogy iszonyatosan magas színvonalú munka, minden perc várakozás megéri!
Mit adnak a lemezek? Átlag 6-8 perces számokat, amelyben egy gondosan megszerkesztett téma körül kibontakozik egy kerek-egész vonulat. Figyelmet igényel a hallgatás, lévén egy másodperc sincs hiába, mindennek oka van, minden mindennel összefügg. A témák gondosan megírtak, a két gitár totál kiegészíti egymást. Az ambientes, már-már pszichedelikus elszállások mellé gondosan társulnak a zúzások, a basszus húzatása, na meg egy-két betegesen bonyolult szekvencia.
Gitárról jut eszembe, hogy az egyik tag Helliveren tolja. Gyönyörű, egyedi, kézzel készített hangszer. Rózsafa alap, fémes bevonat. Szerelmes vagyok belé!

 

 

A dobok mögött egy echt német srác ül, úgy hívják, hogy Janosch. Rengeteg cint használ, még több ötlettel, sok jazzes elemmel. Nagyon technikás, én néha több lábdobos varázslatot várnék, persze telhetetlen vagyok.

Az elején elfelejtettem írni, hogy instrumentális együttesről beszélünk. Ez kifejezetten jó, mert az érzéseket a hangjegyek közvetítik az írásjelek helyett, ellenben néha olyan érzetem van, hogy kellene ide egy kis dúdolás, vagy három versszaknyi filozófia, esetleg a zúzda alá valami artikulálatlan hörgés.
Erre a fiúk is rájöttek és néha-néha bevágásokat kevernek a számokba filmekből, híradókból, vagy szimplán beolvasnak egy-egy kisebb részletet. Higgyétek el, állati sokat dob!
Egy-két számban még Jonas Renske (Katatonia) is feltűnik, nem rossz, amit művel, de nem esek tőle hanyatt.

Összefoglalva: kiváló zenei alap, remek ritmusszekció, atmoszférikusan progresszív zene. Csak szeretni lehet!

 

 

 

 

 

Képzelt Város

0

Rövidebb kihagyás után ismét itt vagyok és írok, közben meg a teendőim bokrosodnak. Lényegét tekintve az elhavazottság egy olyan szintjére kezdek lépni, ahonnan csak nagy kerülők közepette kerülhetek vissza a saját ösvényemre.

Na hát éppen a fenti okok miatt fogtok kapni egy kis melankólikus post-rock-ot. A Képzelt Város egy kevéssé ismert zenekar, amely a hazai underground életben is mellőzött szereppel bír. Erre nem találni semmi komolyabb okot, mert minden megvan benne, ami a sikerhez kell. Komplex gitártémák, igényesen komponált betétek, szóval egy korrekt instrumentális alap. Ami sokak számára lehúzza az összhatást, az az ének, illetve a szövegek. Dominál az alter vonal, amelytől sok embernek herótja van már. Nekem nincs ezzel bajom, mert nem az  az érthetetlenül abszurd trágya, ami sok vonulatot jellemez, hanem érzés-orientált, metaforikus, lírai hangulatot ad.
Korábbi munkákról, illetve koncertélményekről nem tudok nyilatkozni, mivel a Mit Nekem az első komolyabb dobás (ingyen le is szedhető a hivatalos honlapról), na meg ritkaság számba megy egy fellépés.
Minden esetre örömmel tölt el, hogy a hazai rock életet egy ilyen színfolt is gazdagítja.

 

 

 

 

Hallgasd áhítattal és ne utasítsd el!

Fin Fang Foom

0

Pacsker!

Történelmi jelentőségű post következik: az első zene, amelyben nincs hörgés. Mi több még kegyetlenül odakúró zúzda sem, sőt a dupla is hiányzik!
Értelmes emberben ilyenkor felmerül egy kérdés: "akkor minek meghallgatni?"
A választ alkossa meg mindenki maga:

Száraz infókat kedvelőknek ömlesztve: post-rock, minimál gitár, 1 hölgy 3 fickó, Florida, új album Monomyth, melankólia, indie-s beütés, szomorkás zsírság, közel 7 perc andalgás.