mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Impure Wilhelmina

0

Szokásos hétfői bejelentkezésem ezúttal egy rendhagyó post-metal / sludge együttes bemutatásával folytatom.
Túlzottan sok infót nem tudok az orrotokra kötni, azon kívül, hogy igazi epikus post-metal zenekar Svájcból. (Megjegyzem, az alpesi ország metal undergroundja tudhat valamit, mivel rengeteg átjárás, kölcsönadás, egymással turnézás jellemzi ezeket a csapatokat. Itt is rögtön szembetűnik, hogy az énekes szerepel a Rorcalban; a Kehlvin meg ott támogatja őket, ahol csak lehet.) Szerintem még nagy pálya van a fiúk előtt, ezt is bizonyítja hogy turnéztak Knuttal, Overmarssal és még egy sor kiváló együttessel.
Szólnék - bár nem hinném, hogy kell, hogy ez nem egy elsőrandis zene, sőt nem is partizáshoz való, amolyan komolyan elmélkedős post-metal, ahogyan azt már megszokhattuk. Kellemes sludge alapok, könyörtelen gitározás max. torzítással vagy magashúros szekvenciákkal, ötletes cinezés és leírhatatlan ritmusok, na meg egy kis dörmögés és visongás - ezúttal egy brüsszeli koncertről. Kell ennél több?

 

 

 

 

 

Suffocate For Fuck's Sake

0

Eljött a szombat, ami azért optimális, mert már nem vagyok másnapos. Elvileg. Ilyen állapotban már képes az ember olyan komplex zenei élményt magába fogadni, mint amilyen ez a svéd együttes által tolt nehézség is.
Ha minden igaz, akkor post-metalról lenne erős screamo felhanggal. Akinek bejön az epikus vonal ezen a színtéren, az ezt is kedvelni fogja - már ha van türelme az 10-15 perces számokra.
Ami kegyetlenül frusztrál ebben az egész káoszban az a végletesség. Egyszer dühödt sikítozás, máskor a jól megszokott ambientes csilingelés, de mindegyik részlet egy kicsit a túlzóan van nyújtva. Nem is beszélve arról a vélhetőleg svéd karattyolásról, ami végigíveli az albumot. Elvileg egy sztorit mond el több ember egy lányról, aki frissen szabadult az elmegyógyintézetből, csak hát kúrhatom én, ha nem tudok svédül; és inkább bosszant az egész, hogy a jóféle muzsikától rabolja el az időt az egész.
Aki viszont rááll, vagy kellően pihent a befogadásához, az rá fog kattanni, még ha beteg is az egész koncepció.
Külön kiemelném a dolog artwork részét, ilyen bitang jó borítókat és grafikákat már egy ideje nem láttam albumon.

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos a képek elkövetőjének kilétére nem derült fény, de ezen nem is csodálkozok, hiszen a zenészek még a sajátjukat sem adták meg az album adatai között.

Összegezvén: egy kissé ismeretlen, nevében anagrammát hordozó együttes ötletes munkája, ami néhol idegesítő a sok intermezzo miatt. Szombat délutánra viszont ragyogó muzsika így a verőfényes semmittevés mellé!

 

 

 

Mouth Of The Architect

0

Késő esti muzsika.
Amolyan balzsam a fülnek.
Megnyugtat.
Álomra szenderít néhány vaskos gondolattal.
Kényelmes, elegáns sludge/post-metal.
Aki szerette a Rosettát, annak ezzel se lesz gondja.
Quietly...

 

 

Rosetta #2

0

Mindenki bekaphatja.

 

Kehlvin

0

Ne haragudjatok, nem bírom ki, hogy ne írjak a Kehlvin-ről. Sokak számára már bizonyára elcsépeltnek hat, hogy állandóan a post-metal-t meg a sludge-ot magasztalom, de mit tehet az ember, ha ilyen zseniális stílusok és együttesek bűvkörében él.
Itt van például rögtön a Kehlvin, amely a kilátástalan őserejével igézi meg az egyszerű hallgatót. Nincs agyonbonyolítva, nins túlspirázva vagy "agyontechnikázva" mégis egy nagyon összetett és komplex dallamvilágú, húzós zene. Mindenki hozzáteszi a saját kis gondolatát vagy részét a dalokhoz és bumm: így születnek ezek a kegyetlenül átütő, lékekölő dalok.
A Holy Cancer EP világa még valahogy kiforratlan, valahogy átlagos és valahogy a feledésbe merülne, ha nem lennének olyan eposzok rajta, mint az Atheist Hope vagy a La Barnacle. Mindenképpen megér egy próbát.
Az igazi durranás mégis a nagylemez, a The Mountain Daylight Time. Belező, félve hallgatós cucc. Olyanok inspirálták, mint a Year of No Light, a Rorcal vagy a Knut. Borzasztóan kidolgozott, semmi sincs hiába. Minden zörejnek, minden effektnek komoly helye és értelme van.
Az élő performansz meg förtelmesen el van találva. Szinte stúdióminőség. Ilyen énekteljesítményt ritkán hallani/látni élőben. Agyam eldobom.

 

 

Érdemes nem belepörgetni, mert tudatosan épül a katarzis. Nem agyatlan, nagyon is intelligens struktúra. Nagyjából a harmadik percnél kezdődő ének és a végső gitárszóló a kulminációs pont illetve a kettő közötti csendesebb, magasabb húrokon lepengetett átkötések sem elhanyagolhatóak. Szóval úgy teljes és magasztos, ahogy van:) Csak a gondolatától kiráz a hideg. Mindenkinek kötelező!

 

 

Nahrayan

0

Kéremalássan: post-metal. Azt hiszem többet felesleges mondanom, van itt minden: ambientes elszállások, post-rock-os csilingelés, doom őserő.
A kezdeti munkák kissé laposak, a kritika is eléggé lehúzta szegény spanyol fiúkat, de úgy tűnik értettek a szép szóból és nemrégiben előrukkoltak a The End című EP-vel, ami nagyon ráteszi! A 3 szám között nincs is nagyon sok különbség kegyetlen húzása van mindnek, letisztult, pontos, hidegvérű. Felemelő, posztapokaliptikus szájízű zene.

Íme a saját kedvencem, a Dying sun:

 

 

Rosetta

1

Eljött az ideje a post-metalnak. Régen is volt, szeretem is, jó is.

Összességében a post-metal szcéna az együttesek szintjén eléggé körülhatárolt. Kevés jó csapat van, ők se reklámozzák magukat. Olyan ez, mint egy rejtett kincs, amit magadnak kell kiáss.
A stílus szintjén ellenben kitárulkozott, minden hatást magába olvasztó zenének hat. Atmoszférikus elemek, ambientes hangzás, drone, egy kis jazz, magyarán szóva "káoszindukció". Nincsenek szilárd keretek, mindenki hozzáteszi a magáét és mindenki kiegészíti azt valamivel. Pont, mint egy szellemi őskommün.

Ha post-metalról van szó, akkor az elsők között említik a Rosettát. Érdemes megjegyezni, hogy nem a kőröl kapták a nevüket, hanem egy a kvantumfizikában leírt - ha jól értem, a fekete lyukakat körülölelő pályarendszerekről. A névadás oka, a tagok egyéni és közös rajongása a világűr iránt, amely a sokszor földöntúli hangzásért felelős. (Elvont arcok, annyi szent.)

 

 

A csapat zenéhez és stílusokhoz való hozzáállásánál már csak a zenéjük szimpatikusabb. Közös álláspontjuk ugyanis az, hogy tiltakoznak a műfaji besorolás ellen. Szerintük a stílus határokat jelöl ki, melyekhez kötni kell zenét. Ergo a hosszútávú munka a keretek miatt a beskatulyázódáshoz vezet. (Nesze neked kategorikus gondolkodású ember!) Kultúrsznobista énem ide egy Kant idézetet képzel el, ami felteszi az i-re a pontot a esztétikai és stílusirányzati kérdésekben:
"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényadás elveként érvényesülhessen!"

Mielőtt végképp elvetném a súlykot és kimerítően unalmas metafizikai kérdésköröket kezdenék boncolgatni, inkább mutatok két képet, hogy megértse mindenki, hogy mi is az a Rosetta:

 

Kegyetlen hangulatot tudnak generálni! Megjárták még anno tavaly a fővárost is, sajnos nem láthattam őket. Hallottam mindenféle élményt és kritikát, legközelebb személyesen kell tájékozódni. (Igaz, legalább tízmillió ártatlan szőrsejtem fog elhalni, de tuti megéri.)
A rövid felkonf után elárulom mit nyújt ez a zene: tömény hangzást, kemény hangmanipulációt, viszonylag kevés torzítást és sok játékot a magas húrokon, ötletes basszust - néha slapping, egy ötletgazdag dobot, rengeteg elszállást, "semmiben pengetést", elfojtott dühhel átitatott rekedten elhaló hörgést, elkenődést és felspanolódást, űrbéli hangzatokat, érdekes témájú szövegeket ergo; egy szívbemarkolóan kemény összhatást.
Meg KELL hallgatnod MOST, mert megérdemled!

 

 

Apró megjegyzéssel egészíteném ki a gondolatmenetet. Talán két gitárral még epikusabb lehetne az egész, habár nem feltétlenül kell ezt tovább fokozni. Én azért el tudnék képzelni egy ritmusgitárt is:)

 

 

No és a végére egy kis csemege! Egy Cure dal Rosetta feldolgozásban, avagy a bizonyíték, hogy a frontember még énekelni is tud:

 

 

 

Cult of Luna

0

Na gyerekek: itt az idő, hogy a sok tingli-tangli nyomorék dallam helyett valami férfiasan izgalmasat hallgassatok!
Egy kis esti agresszió senkinek sem árt, így hát a jó öreg sludge-ot / post-metal-t hívjuk segítségül! Újabban ezek a műfajok állnak közel a szívemhez, főleg a skandináv képviselők, így a ma esti program a Cult of Luna.
Az együttesről jómagam csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, hiszen az előbb felsorolt halmazok (agresszió, sludge, post-metal, skandináv) metszéspontjában áll. Normál emberek ezt a fokú katarzist - amit a Cult of Luna is nyújt, nem tudják a sablonos hétköznapi élet szegmenseibe ékelni, így különleges alkalmakra tartogatják (találkozás a leendő anyóssal, disznóvágás). Hektikusságtól enervált kiégett szarok - mint én is, nem általlanak a metrón bömböltetni (kínai piacos fülhallgatóval), s így potya ülőhelyeket szerezni nyugdíjasoktól. Szó, ami szó kóstoljátok meg a svéd metálipart, ízleni fog!

Erre a klipre írta be valami köcsög a Youtube-on, hogy valójában egy blink copy. Agyam el is dobtam.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam: lyrics-et mindig érdemes nézni! Klas Rydberg ugyanis eléggé magas szintjén áll az angol nyelvnek, így nem holmi "elhagyott a nőm" témák rebbennek fel, hanem elég komoly filozófiai kérdések. A politikai propaganda ellen sokat ágálnak, ezt mutatja a fenti klip orwelli hangulatot idéző világa.

"A time lost to the sick crowd of a new demonic realm
Oceans of blood have drowned all humanity
A time when the curse is alive
The horsemen have arrived".