mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Élvezhetetlen zenék #1

0

 

Bizony. A sok zsírság mellé most besuvasztok egy kis förtelmet. Persze minden szubjektív, így hát bízom benne, hogy lesz olyan aki élvezi ezeket és majd megosztja velem / velünk.

Az első együttes a Behold... The Arctopus. Még egy éve bukkantam rá, jóformán azóta hozzá sem értem a mappához, amely hordozza. Dióhéjban annyit, hogy 3 brooklyni srác elkezdett pengetni meg dobolni és ötvözni kezdték a metál elemeit a klasszikus zene bizonyos területeivel, no meg a jazzel.

 

 

Inspiráló együttesekként, zeneszerzőkként olyan neveket adtak meg, mint Bartók, Penderecki vagy mint az Atheist és a Meshuggah. Alapjában véve jól is van ez  összerakva, csak hát nem mindenki képes ezt értékelni. A számok elég hosszúak és mindegyik ugyanolyan. Van benne rengeteg szóló, reszelés és agyament dobolás. Egyszerűen összefolyik és követhetetlenné lesz.
Ugyanakkor be kell vallani, hogy a fiúkák eléggé technikásak, a warr gitár (12 húros) kuriózumnak számít a zenei színtéren. De hiába a technika, ha nincs az az átütő élmény, amit a zene kellene hogy okozzon. Inkább tűnik ez valami technikai nyálverésnek, mint experimentális muzsikának.

Eddig egy nagylemezük van a Skullgrid, következzen erről egy szám:

 

 

Ha a kezdeti megrázkódtatás nem lett volna elég, akkor itt van még egy ennél is kegyetlenebb zenekar, a Condemned. Szó, mi szó a grindcore sosem volt az erősségem, mert monoton, unalmas és agyatlan. Tényleg semmi szépség nincs benne, nem is gyönyörködtet sehogy, leginkább röhögni tudok rajta. No mindegy, akinek ez kell, hát most megkapja az arcába a deathgrind adagját! Szóljon egy kis vastagbélből felfortyanó hörgés monoton darálással:

 

 

 

 

 

 

 

Rosetta

1

Eljött az ideje a post-metalnak. Régen is volt, szeretem is, jó is.

Összességében a post-metal szcéna az együttesek szintjén eléggé körülhatárolt. Kevés jó csapat van, ők se reklámozzák magukat. Olyan ez, mint egy rejtett kincs, amit magadnak kell kiáss.
A stílus szintjén ellenben kitárulkozott, minden hatást magába olvasztó zenének hat. Atmoszférikus elemek, ambientes hangzás, drone, egy kis jazz, magyarán szóva "káoszindukció". Nincsenek szilárd keretek, mindenki hozzáteszi a magáét és mindenki kiegészíti azt valamivel. Pont, mint egy szellemi őskommün.

Ha post-metalról van szó, akkor az elsők között említik a Rosettát. Érdemes megjegyezni, hogy nem a kőröl kapták a nevüket, hanem egy a kvantumfizikában leírt - ha jól értem, a fekete lyukakat körülölelő pályarendszerekről. A névadás oka, a tagok egyéni és közös rajongása a világűr iránt, amely a sokszor földöntúli hangzásért felelős. (Elvont arcok, annyi szent.)

 

 

A csapat zenéhez és stílusokhoz való hozzáállásánál már csak a zenéjük szimpatikusabb. Közös álláspontjuk ugyanis az, hogy tiltakoznak a műfaji besorolás ellen. Szerintük a stílus határokat jelöl ki, melyekhez kötni kell zenét. Ergo a hosszútávú munka a keretek miatt a beskatulyázódáshoz vezet. (Nesze neked kategorikus gondolkodású ember!) Kultúrsznobista énem ide egy Kant idézetet képzel el, ami felteszi az i-re a pontot a esztétikai és stílusirányzati kérdésekben:
"Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor egyszersmind általános törvényadás elveként érvényesülhessen!"

Mielőtt végképp elvetném a súlykot és kimerítően unalmas metafizikai kérdésköröket kezdenék boncolgatni, inkább mutatok két képet, hogy megértse mindenki, hogy mi is az a Rosetta:

 

Kegyetlen hangulatot tudnak generálni! Megjárták még anno tavaly a fővárost is, sajnos nem láthattam őket. Hallottam mindenféle élményt és kritikát, legközelebb személyesen kell tájékozódni. (Igaz, legalább tízmillió ártatlan szőrsejtem fog elhalni, de tuti megéri.)
A rövid felkonf után elárulom mit nyújt ez a zene: tömény hangzást, kemény hangmanipulációt, viszonylag kevés torzítást és sok játékot a magas húrokon, ötletes basszust - néha slapping, egy ötletgazdag dobot, rengeteg elszállást, "semmiben pengetést", elfojtott dühhel átitatott rekedten elhaló hörgést, elkenődést és felspanolódást, űrbéli hangzatokat, érdekes témájú szövegeket ergo; egy szívbemarkolóan kemény összhatást.
Meg KELL hallgatnod MOST, mert megérdemled!

 

 

Apró megjegyzéssel egészíteném ki a gondolatmenetet. Talán két gitárral még epikusabb lehetne az egész, habár nem feltétlenül kell ezt tovább fokozni. Én azért el tudnék képzelni egy ritmusgitárt is:)

 

 

No és a végére egy kis csemege! Egy Cure dal Rosetta feldolgozásban, avagy a bizonyíték, hogy a frontember még énekelni is tud:

 

 

 

Cult of Luna

0

Na gyerekek: itt az idő, hogy a sok tingli-tangli nyomorék dallam helyett valami férfiasan izgalmasat hallgassatok!
Egy kis esti agresszió senkinek sem árt, így hát a jó öreg sludge-ot / post-metal-t hívjuk segítségül! Újabban ezek a műfajok állnak közel a szívemhez, főleg a skandináv képviselők, így a ma esti program a Cult of Luna.
Az együttesről jómagam csak szuperlatívuszokban tudok nyilatkozni, hiszen az előbb felsorolt halmazok (agresszió, sludge, post-metal, skandináv) metszéspontjában áll. Normál emberek ezt a fokú katarzist - amit a Cult of Luna is nyújt, nem tudják a sablonos hétköznapi élet szegmenseibe ékelni, így különleges alkalmakra tartogatják (találkozás a leendő anyóssal, disznóvágás). Hektikusságtól enervált kiégett szarok - mint én is, nem általlanak a metrón bömböltetni (kínai piacos fülhallgatóval), s így potya ülőhelyeket szerezni nyugdíjasoktól. Szó, ami szó kóstoljátok meg a svéd metálipart, ízleni fog!

Erre a klipre írta be valami köcsög a Youtube-on, hogy valójában egy blink copy. Agyam el is dobtam.
Itt ragadnám meg az alkalmat, hogy elmondjam: lyrics-et mindig érdemes nézni! Klas Rydberg ugyanis eléggé magas szintjén áll az angol nyelvnek, így nem holmi "elhagyott a nőm" témák rebbennek fel, hanem elég komoly filozófiai kérdések. A politikai propaganda ellen sokat ágálnak, ezt mutatja a fenti klip orwelli hangulatot idéző világa.

"A time lost to the sick crowd of a new demonic realm
Oceans of blood have drowned all humanity
A time when the curse is alive
The horsemen have arrived".

Benea Reach

0

Na gyerekek: itt van valami, amit még én is csak nagyon módjával tudok hallgatni:  Benea Reach.

 

Leszedi az arcod. De konkrétan. Ezek a norvég srácok nem viccelnek. Math/Metalcore-t csapnak, de a kegyetlen fajtából. Énekes csórikámnak garantálom, hogy nem lesz hangja 2 év múlva, ha ezt folytatja.

Szóval mathcore, de nem az a pofátlan breakdown, ami elveszi az életkedved. A torzítás nagyon-nagy, igazi húzást biztosít. A dob néhol kicsit egysíkú, illetve egy-két ütemváltásra az erőltetett jelzőt aggatnám, de ettől még az összkép nem csorbul.

Hallgassatok meg még egy számot, aztán legyen elég!

Bemutatkozás

0

Tisztelet / Üdvözlet!

A nevem Mr Eko, a blog egyik szerkesztője.

Cinikus, pesszimista, életunt, aberrált ember vagyok, így sok-sok metálzenét és szépirodalmi munkát fogok elétek tárni. Hiú ábrándokat persze nem táplálok sem a látogatók, sem a blog sorsa iránt, ezért az egész oldal hobbi jelleggel rendelkezik - részemről. Cél és értelem híján posztokat kaptok, amiknek vagy örültök, vagy nem.

Most már ismertek.

Szórakozzatok jól, induljon a blog!