mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Öröm

0

A mai napon prezentálnám a legdepresszívebb együttest, amellyel valaha is találkoztam. Furcsa, hogy pont az Öröm névre hallgat. Lényeg, hogy Kazincbarcikán alakult, 3 tagja van: Holdh, Vízió és Myst. Főleg alkusztikus témákat bontakoztatnak ki, amelyre magyarul sztorizik az énekes. A szövegek rettenetesen befordítják az embert, főleg a képi megoldással együtt. Eléggé kitapossa az ember lelkét az a fajta misztikum amit a suttogás és a mormogás generál a statikusan szép dark ambient / neofolk alapra. Ezen nem segít a doomos hatás, ami kegyetlenül betolja a fuvolát és a csellót az egészbe, csak hogy még jobb kedved legyen.
Az egész nem érne ennyit, ha nem lenne kép. Az összes fekete-fehér és erős panteista életérzés dől belőlük. Az erdő shock fogalmát számomra újraértelmezte az Öröm. Már csak az a kérdés hogy a 8 nevű lemezüket, amit valami orosz kiadó lökött ki tavaly előtt, azt hogyan lehet beszerezni...
Itten van egy szám, de csak óvatosan:)

 

 

 

 

Líam

0

Na, kérem: ismét post-rock meg hozzá egy kis black metal. Elég jó kis kolyvatlék, főleg hogy instrumentális az egész. Német együttes, aki kínai kiadóval adatja ki a lemezét. (Ez ilyen fun fact akarna lenni.) Szóval érdekes összetételű korongról van itten szó, 2 részre van osztva, a part 1-en inkább post-rockos ihletettségű számok vannak szép szerével, a második részben meg érezhető valami black metal hatás, ami szépségesen nemessé teszi a finoman kibontakozó keménykedést. Aki szereti az Alcestet, vagy netalán Mogwait is hallott, akkor képzelje el a kettő fúzióját ének nélkül és bumm így lett a Líam!
Természetesen borús, melankólikus, már-már depresszív hangulata van ennek is; nem is tudom mi lenne, ha egyszer már vidámabb zenét is ajánlanék...
Kulcsszó: Journey...Two Years and a Fragment. (Mivel állítólag ezen az albumon a megalakulástól kezdve az összes dal rajta van átírás és korrekció nélkül.) Küldöm mindenkinek sok szeretettel az újdonsült kedvenc számomat! (Ezen kivételesen "ének" is van.)

 

 

Félperc

0

Lassan kezdünk post-rock nagyhatalom lenni.
Jó-jó, ez azért túlzás volt, viszont az nem túlzás, hogy egyre több a bitang jó hazai postrock-alapú együttes, ami mélységes örömmel tölt el. Itt van pl. rögtön a Félperc, ami/aki túl van már legalább egy féltucat lemezen és a sikere, színvonala töretlen.

A Félpercről annyit érdemes tudni, hogy egy szombathelyi srác egyszemélyes projektje. Állítólag Győrben az építész koliban tanult meg gitározni, aztán jöttek az ötletek, amiket feljátszott, majd valami progival (gondolom Abletonnal) kiegészítgette azokat kerek, egész nótákká.
Kőkemény post-rock számok ezek, nagyon letisztultak, semmi műfajidegen fúzió, csak a színtiszta valóság, csak a színtiszta post-rock. Így hát lassú, melankólikus számokra kell számítani, melyek komótosan építkeznek s egyszer csak elérik a kulminációs pontot, majd dühödten lezúznak.
Csak gratulálni tudok és merek, mert pár év alatt a hobbinak indult zenélésből hivatkozási alap lett a hazai undergroundban. Kis üröm az örömben, hogy élőben eddig még nem lehetett látni (ha jól értesültem), de remélhetőleg a színpadi felállás egyszer csak eljön és leszedi az arcunkat.
Konkrét albumot nem szeretnék most ajánlani, bár az Independent, vagy a Sixth, esetleg a People Use Drugs, az Escape to the World of Fire, a Destrictible World, a Széleslátókör és lassan az összeset felsoroltam (azt hiszem).
Üres beszéf helyett szóljon pár szám!

 

Ez itt egyből három:

 

 

 

 

Steve von Till

2

Steve von Till alias Harvestmen. Aki netalán nem ismerné, annak mondom, hogy a Neurosis (post-metal alapvetés) énekese/gitárosa. Szólóprojektjeit nem is olyan régen indította felhasználva a folk és az akusztika adta lehetőségeket. Sokszor egy szál gitárral karcosan rekedt hangon ad elő számokat, amelyek elrepítik az embert. Kissé melankólikus, kissé magatehetetlen, de mindenképpen atmoszférikus zene, amolyan drámai önvallomás, ars poetica, ami nem a közönség kielégítéséről, hanem a saját érzelmek beleadásáról szól. Iszonyatosan szimpatikus munka, diszkréten bájos.
Von Till bevallása szerint ezek azok a dalok, amelyek nem férnek el a Neurosisban, mivel lágyak, finoman adagoltak és elég minimálok, no meg a pszichedéliát sem mellőzik. Persze azért a sötét hangulat megmaradt:)
Összességében gyönyörű zene, szóval le a kalappal! Aki teheti, az szerezze be az As the Crow Flies albumot, nem fog csalódni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Képzelt Város

0

Rövidebb kihagyás után ismét itt vagyok és írok, közben meg a teendőim bokrosodnak. Lényegét tekintve az elhavazottság egy olyan szintjére kezdek lépni, ahonnan csak nagy kerülők közepette kerülhetek vissza a saját ösvényemre.

Na hát éppen a fenti okok miatt fogtok kapni egy kis melankólikus post-rock-ot. A Képzelt Város egy kevéssé ismert zenekar, amely a hazai underground életben is mellőzött szereppel bír. Erre nem találni semmi komolyabb okot, mert minden megvan benne, ami a sikerhez kell. Komplex gitártémák, igényesen komponált betétek, szóval egy korrekt instrumentális alap. Ami sokak számára lehúzza az összhatást, az az ének, illetve a szövegek. Dominál az alter vonal, amelytől sok embernek herótja van már. Nekem nincs ezzel bajom, mert nem az  az érthetetlenül abszurd trágya, ami sok vonulatot jellemez, hanem érzés-orientált, metaforikus, lírai hangulatot ad.
Korábbi munkákról, illetve koncertélményekről nem tudok nyilatkozni, mivel a Mit Nekem az első komolyabb dobás (ingyen le is szedhető a hivatalos honlapról), na meg ritkaság számba megy egy fellépés.
Minden esetre örömmel tölt el, hogy a hazai rock életet egy ilyen színfolt is gazdagítja.

 

 

 

 

Hallgasd áhítattal és ne utasítsd el!

Yndi Halda

0

Az elmúlt néhány óra elég depresszíven zárta magába a szívemet.
Szembesülnöm kellett a kegyetlen élet szegmenseivel, az unalomból fakadó torz szürrealizmussal.
Hiába hunytam le a szemem, s kértem egy felsőbb hatalmat nyugtató álmokért, nem kaptam semmit.
Modern klasszikusokat akartam, kerestem és nem kaptam.
Kifejezetten a retorzió hatása alatt pislogtam ki fáradt szemeimből a perceket, s áhítottam egy szebb világ képkockáit.
Szép is lehetett volna az elmúlt 20 év, az elmúlt derűs gondolatok sokasága.
Szép is lehetett volna, akár az esernyő és a varrógép véletlen találkozása a boncasztalon.
De fáradt lett.
Indokolatlanul súlyos - indokolatlanul fáradt.
Az örök szolgaság maughami világa mellett belém ivódott a szorongás.
Reményt táplált ugyan belém sok-sok akarat, sok-sok ima - ma már aligha tudok a valóság egzakt szüleményeire hivatkozni.
Lassan elmúlt a vágy, lassan kialakult a megalkuvás.
20 év kellett és elnyelt a matéria.
Csinálok valamit, ami sokaknak számít, csak nekem nem.
Hiszek valamiben, amit napról-napra sárba tipor, vagy porig aláz egy más felfogás. Tudok valamit, amit nem értékel egy tanár sem.
Hiába minden.
Fásulttá lettem - szavaim szertefoszlanak.

 

Khoma

0

Az utóbbi időben erősen rákattantam erre az együttesre. Saját elmondásuk szerint a metál keménységét szeretnék ötvözni némi lírai finomsággal. Sikerült nekik.

Két elég nagy lemezt tudnék melegen ajánlani: az egyik a Secound Wave, a másik a Final Storm. Ezek már kiforrott anyagok, minden a helyén. A kezdeti szárnypróbálgatásokat kevéssé jók, de ez a két korong kárpótol mindenért.
Kritikai megjegyzéseim következnek: az énekes hangjától kiráz a hideg. Nagyjából abban a magasságban énekel, mint Steven Wilson (Porcupine Tree), illetve néha még annál is magasabban. Ez sokakat irritál, ha egy férfi nyávog, de a kemény basszussal és riffekkel megtámogatva egy egészen érdekes, paradox összhatást nyújt. Az instrumentális alap progresszíve bontakozik ki, a számok végén (egy-két kivételtől eltekintve) mindig van egy hosszabb lezúzás, ami gyönyörködtet.

A Khoma stílusa meghatározhatatlan. Én post-whatever-t mondanék, némi szomorkás fennhanggal.
A fiúk sajnos nem reklámozzák magukat eléggé - konkrétan egy klipjük van eddig; így nagyon nehéz linkelni akármit is. Sajnos a kedvenc számaimat ezért nem tudom most kitenni, de higgyétek el, ezek sem fognak csalódást okozni!

 

 

Death Cab for Cutie

0

Kiváló zene olyan őszi szürke hétvégékre, melyek már alapból befáradtnak és melankolikusnak indulnak (mint a mai).

 

Amit a legjobban szeretek Ben Gibbardék zenéjében az az egészen különös és összetett hangulata. Az alapvetően lassú, lírai zene depresszivitása mellett mindig sugárzik valamiféle pozitivitás is. A "szomorúan mosolygás" klasszikus példája.

 

Még annyi, hogy a dalszövegek önmagukban is odavernek a kortárs líra felének.

Enjoy.

 

Fin Fang Foom

0

Pacsker!

Történelmi jelentőségű post következik: az első zene, amelyben nincs hörgés. Mi több még kegyetlenül odakúró zúzda sem, sőt a dupla is hiányzik!
Értelmes emberben ilyenkor felmerül egy kérdés: "akkor minek meghallgatni?"
A választ alkossa meg mindenki maga:

Száraz infókat kedvelőknek ömlesztve: post-rock, minimál gitár, 1 hölgy 3 fickó, Florida, új album Monomyth, melankólia, indie-s beütés, szomorkás zsírság, közel 7 perc andalgás.