mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Impure Wilhelmina

0

Szokásos hétfői bejelentkezésem ezúttal egy rendhagyó post-metal / sludge együttes bemutatásával folytatom.
Túlzottan sok infót nem tudok az orrotokra kötni, azon kívül, hogy igazi epikus post-metal zenekar Svájcból. (Megjegyzem, az alpesi ország metal undergroundja tudhat valamit, mivel rengeteg átjárás, kölcsönadás, egymással turnézás jellemzi ezeket a csapatokat. Itt is rögtön szembetűnik, hogy az énekes szerepel a Rorcalban; a Kehlvin meg ott támogatja őket, ahol csak lehet.) Szerintem még nagy pálya van a fiúk előtt, ezt is bizonyítja hogy turnéztak Knuttal, Overmarssal és még egy sor kiváló együttessel.
Szólnék - bár nem hinném, hogy kell, hogy ez nem egy elsőrandis zene, sőt nem is partizáshoz való, amolyan komolyan elmélkedős post-metal, ahogyan azt már megszokhattuk. Kellemes sludge alapok, könyörtelen gitározás max. torzítással vagy magashúros szekvenciákkal, ötletes cinezés és leírhatatlan ritmusok, na meg egy kis dörmögés és visongás - ezúttal egy brüsszeli koncertről. Kell ennél több?

 

 

 

 

 

Kehlvin

0

Ne haragudjatok, nem bírom ki, hogy ne írjak a Kehlvin-ről. Sokak számára már bizonyára elcsépeltnek hat, hogy állandóan a post-metal-t meg a sludge-ot magasztalom, de mit tehet az ember, ha ilyen zseniális stílusok és együttesek bűvkörében él.
Itt van például rögtön a Kehlvin, amely a kilátástalan őserejével igézi meg az egyszerű hallgatót. Nincs agyonbonyolítva, nins túlspirázva vagy "agyontechnikázva" mégis egy nagyon összetett és komplex dallamvilágú, húzós zene. Mindenki hozzáteszi a saját kis gondolatát vagy részét a dalokhoz és bumm: így születnek ezek a kegyetlenül átütő, lékekölő dalok.
A Holy Cancer EP világa még valahogy kiforratlan, valahogy átlagos és valahogy a feledésbe merülne, ha nem lennének olyan eposzok rajta, mint az Atheist Hope vagy a La Barnacle. Mindenképpen megér egy próbát.
Az igazi durranás mégis a nagylemez, a The Mountain Daylight Time. Belező, félve hallgatós cucc. Olyanok inspirálták, mint a Year of No Light, a Rorcal vagy a Knut. Borzasztóan kidolgozott, semmi sincs hiába. Minden zörejnek, minden effektnek komoly helye és értelme van.
Az élő performansz meg förtelmesen el van találva. Szinte stúdióminőség. Ilyen énekteljesítményt ritkán hallani/látni élőben. Agyam eldobom.

 

 

Érdemes nem belepörgetni, mert tudatosan épül a katarzis. Nem agyatlan, nagyon is intelligens struktúra. Nagyjából a harmadik percnél kezdődő ének és a végső gitárszóló a kulminációs pont illetve a kettő közötti csendesebb, magasabb húrokon lepengetett átkötések sem elhanyagolhatóak. Szóval úgy teljes és magasztos, ahogy van:) Csak a gondolatától kiráz a hideg. Mindenkinek kötelező!