¡Hola!

Teddy picker vagyok, a blog (elsősorban) indie rock zenéért felelős főmunkatársa (khm).

Első posztomban szeretnék egy igazán meghatározó és a stílus jellegzetességeit magán viselő albumot bemutatni.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a 2009-es West Ryder Pauper Lunatic Asylum című Kasabian-lemez az utóbbi idők legfontosabb indie-albuma. Ezt támasztja alá a közönség és a kritikusok részéről is rendkívül pozitív fogadtatás; a Q Magazine az év albumának is választotta. A címválasztásról nem tudok sok értelmeset mondani, a zenekar neve (Kasabian, 2004) és egy szám címe (Empire, 2006) után egy elmegyógyintézet neve került a borítóra, ami kis jóindulattal coolnak is nevezhető (Sergio Pizzorno gitáros állítása szerint egy dokumentumfilmben hallott róla, és egyszerűen megtetszett neki a név hangzása).

 

http://brianstdenis.files.wordpress.com/2009/06/kasabian-the-west-rider-pauper-lunatic-asylum-2009.jpg

 

Zeneileg egyértelműen kiforrottabb, mint a két korábbi lemez, de semmit sem vesztett az ütős, fülbemászó hangzásából. Rögtön az első szám bitang jóra sikeredett:

 

Ezt egy tipikus Kasabian-dal követi, a vége felé kicsit balkános/törökös betéttel:

 

A progresszivitás és változatosság szinte megunhatatlanná tette nekem az 52 perces albumot, van itt minden, az elektrós Swarfigától a lassabb, több akusztikus gitárt használó Thick as Thieves-en át a légies Ladies and Gentlemenig.

A Vlad the Impalernek a kissé beteg címén kívül óriási gitárriffje is van:

 

A Fire klipje önmagában is kötelező:

 

Kedvcsinálónak még két szám régebbi albumokról: