A hetet egy igazi csemegével kezdjük. A következő felállás önmagáért beszél:

Josh Homme (Queens of the Stone Age, Kyuss) - ének, gitár
John Paul Jones (Led Zeppelin) -  basszusgitár, billentyűk, ének
Dave Grohl (Nirvana, Foo Fighters) - dob, ének

 

Odabasz? Oda.

A fenti zenekarok közül úgy hármat legalább szokás ismerni, szóval nem kispályások küldik az arcunkba a rákenrollt.

Nem teljesen ismeretlenül álltak persze össze, Grohl a Queens of the Stone Age (sokak - köztük Mr_Eko - szerint legjobb) 2002-es Songs for the Deaf albumán és az azt követő turnén dobolt, John Paul Jones pedig 2005-ben a Foo Fighters-nek segített be két szám erejéig.

A hype tehát joggal lehet nagy, de nem érdemes nagy elvárásokat támasztani a zenekar felé. Nem váltották meg a világot, rockforradalomról szó sincs - de nem is ígérték. 3 majdnem-rocklegenda elkezdett együtt játszani, és összehoztak egy nagyon színvonalas rocklemezt. Ami még nagyon pozitív, hogy nem érződik egyik tag dominanciája sem. Homme kreativitása itt is nagyon kijön, a zseniális gitárok mellett szerintem az éneke is fejlődött, JPJ alázatosan, de faszán játszik - általában nem figyeltem fel a basszusra külön (leszámítva a Scumbag Bluest, ahol kegyetlenül ütős), viszont igen sokat hozzáad, teljessé teszi a zenét; ilyen egy jó baszzer. A dobokhoz nem értek, úgyhogy Dave játékáról kussolok, összességében jól szól vele a produkció.