Lassan kezdünk post-rock nagyhatalom lenni.
Jó-jó, ez azért túlzás volt, viszont az nem túlzás, hogy egyre több a bitang jó hazai postrock-alapú együttes, ami mélységes örömmel tölt el. Itt van pl. rögtön a Félperc, ami/aki túl van már legalább egy féltucat lemezen és a sikere, színvonala töretlen.

A Félpercről annyit érdemes tudni, hogy egy szombathelyi srác egyszemélyes projektje. Állítólag Győrben az építész koliban tanult meg gitározni, aztán jöttek az ötletek, amiket feljátszott, majd valami progival (gondolom Abletonnal) kiegészítgette azokat kerek, egész nótákká.
Kőkemény post-rock számok ezek, nagyon letisztultak, semmi műfajidegen fúzió, csak a színtiszta valóság, csak a színtiszta post-rock. Így hát lassú, melankólikus számokra kell számítani, melyek komótosan építkeznek s egyszer csak elérik a kulminációs pontot, majd dühödten lezúznak.
Csak gratulálni tudok és merek, mert pár év alatt a hobbinak indult zenélésből hivatkozási alap lett a hazai undergroundban. Kis üröm az örömben, hogy élőben eddig még nem lehetett látni (ha jól értesültem), de remélhetőleg a színpadi felállás egyszer csak eljön és leszedi az arcunkat.
Konkrét albumot nem szeretnék most ajánlani, bár az Independent, vagy a Sixth, esetleg a People Use Drugs, az Escape to the World of Fire, a Destrictible World, a Széleslátókör és lassan az összeset felsoroltam (azt hiszem).
Üres beszéf helyett szóljon pár szám!

 

Ez itt egyből három: