mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Líam

0

Na, kérem: ismét post-rock meg hozzá egy kis black metal. Elég jó kis kolyvatlék, főleg hogy instrumentális az egész. Német együttes, aki kínai kiadóval adatja ki a lemezét. (Ez ilyen fun fact akarna lenni.) Szóval érdekes összetételű korongról van itten szó, 2 részre van osztva, a part 1-en inkább post-rockos ihletettségű számok vannak szép szerével, a második részben meg érezhető valami black metal hatás, ami szépségesen nemessé teszi a finoman kibontakozó keménykedést. Aki szereti az Alcestet, vagy netalán Mogwait is hallott, akkor képzelje el a kettő fúzióját ének nélkül és bumm így lett a Líam!
Természetesen borús, melankólikus, már-már depresszív hangulata van ennek is; nem is tudom mi lenne, ha egyszer már vidámabb zenét is ajánlanék...
Kulcsszó: Journey...Two Years and a Fragment. (Mivel állítólag ezen az albumon a megalakulástól kezdve az összes dal rajta van átírás és korrekció nélkül.) Küldöm mindenkinek sok szeretettel az újdonsült kedvenc számomat! (Ezen kivételesen "ének" is van.)

 

 

Agalloch

0

Üdvözlet!

Megindítanám a rutin szombet esti pogánykodást, ehhez társultan pedig ideje megismerjétek az Agalloch-ot!

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha nem lenne egyértelmű a képek alapján, akkor hát felvilágosítok mindenkit, hogy pogány - okkultista - kultista arcok ezek, akiktől a hideg futkos a hátamon így első ránézésre, de szerencse, hogy inkább hallgatni kell őket, mint sem nézni. Elég bizarr és furcsán ezoterikus természet-inspirálta együttes ez, akikhez számos hajmeresztő történet kötődik.
Az énekes fazon pl. a "német stonehenge" bronzkori kultikus helyén egy kőkoporsóba tetette magát, miközben fuvolások és dobosok játszottak neki a sötét erdő közepén, csak hogy jobban meditálhasson. Állítása szerint élete legnagyobb spirituális élménye volt, mi több még valami rémísztő betegségből is kigyógyult az ott fekvése alatt.

A lényeg persze nem is ez, hanem hogy milyen zenét dobnak össze. Szerintem határozottan pöpec! A korai albumokat nem ismerem, de a két legutóbbi nagyon ráteszi. Az Ashes Against The Grain rengeteg megaslágert hozott, benne a folk tarka ugrálása, a doom beteg multi-instrumentalista darálása, a black metal kegyetlensége és a post-rock elvont akusztikus pengetgetése. A felsorolt elemek hol lélekölő hörgéssel, hol kicsit kórusi énekkel társulnak. Nem egy finom zene, de van benne mégis valami varázslatos atmoszféra, amelyet talán a panteista gyönyörködtetés okoz a természet lenyűgöző képein keresztül közvetítve. Nem lesz sosem a kedvenc zeném, de egy biztos helye lesz a bezárt kis világomban, annyi szent.

A dicséret után következzék egy kis vádaskodás. Pár helyen megszellőztették, hogy az arcok nem hoznak semmi újat, csórnak is rendesen meg a felfogásuk eléggé idejétmúlt. Tény, hogy a post-black metal említése esetén az ő nevük helyett leginkább a "senki" ugrik be az embereknek, viszont nem szabad feledni, hogy letettek azért az asztalra valamit, még ha a másodsorban kategóriába is estek sok felosztásban. A 4 nagylemez, a számtalan demóanyag és EP kreatív szellemre utal, melyek fogadtatása leginkább pozitív volt mégis elsikkadt valahogy a szakma az Agalloch felett.

 

 

Az itt látható album bizonyos számait pedig még keményebb kritika érte. Például a Falling snow-ról röppent fel a hír, hogy 2 korai Katatonia szám koppintása és egybegyúrása egy kicsit több és jobban adagolt dallammal. Az egyik azt hiszem a Brave című, a másikat nem tudom, előbbit majd belinkelem és eldöntitek. (Szerintem valóban hasonló, de ezt a stílus számlájára írom.)
Felmerültek még hírek a korai Ulver lemezek koppintásáról is, de ezt igen abszurdnak tartom. Az Ulver nagy black trilógiájának korongjai nem ennyire visszafogottak és szorosan kötődnek a black metal (részben általuk is teremtett) hagyományaihoz.

 

 

 

Idén aztán megérkezett a várva-várt új album, a Marrow of the Spirit. A tagok elmondása szerint minden eddiginél durvább és sötétebb lett. Szerintem ez főként a szövegeken érződik csak, na meg az ének hiányán. Az új dobos jól debütált, megüti a szintet, a komplexitáson általa nem esett csorba.
Egy dalt ajánlanék, amely az énekes betegségének, agonizálásának és gyógyulásának történetét írja le jó pár metaforában:

 

 

 

 

Altar of Plagues

1

Oi!

A mai nap teljesen megerőszakolt. Saját szociális problémáimat egy dal formájában tudom leginkább érzelmekbe önteni, így hát kaptok egy kis ambient black metalt.

A zsánert kifejezetten nem szeretem úgy önmagában (konkrét anti-black arc vagyok, köszönhetően a sok sátánista, arcfestékes majomkodás miatt), de kivételek azért akadnak. Ilyen ez a fiatal corki csapat, az Altar of Plagues.
Megszokott darálás, blast beatek, miegyéb. Sokat hallgatva számomra monoton, viszont egy-egy szám kifejezetten alkalmas esti szötymögés mellé, ilyen rohadtabb napok után. Ha feljön a barátnőd, azért ne hallgasd, de a félhomályban alacsony hangerőn egészen élvezhető.

Jöjjön az Earth as Womb két részben, dallamosabb részekkel tördelten, sajátos atmoszférával. (Kívánságműsorokban azért nem érdemes kérni.)

Legjobbakat!