mediocore

Mr Eko és teddy picker kifejtik nézeteiket zenékről, koncertekről, filmekről és minden egyébről. Újabban Mc_Amigo is pofázik.

Címkefelhő
Feedek
Megosztás

Öröm

0

A mai napon prezentálnám a legdepresszívebb együttest, amellyel valaha is találkoztam. Furcsa, hogy pont az Öröm névre hallgat. Lényeg, hogy Kazincbarcikán alakult, 3 tagja van: Holdh, Vízió és Myst. Főleg alkusztikus témákat bontakoztatnak ki, amelyre magyarul sztorizik az énekes. A szövegek rettenetesen befordítják az embert, főleg a képi megoldással együtt. Eléggé kitapossa az ember lelkét az a fajta misztikum amit a suttogás és a mormogás generál a statikusan szép dark ambient / neofolk alapra. Ezen nem segít a doomos hatás, ami kegyetlenül betolja a fuvolát és a csellót az egészbe, csak hogy még jobb kedved legyen.
Az egész nem érne ennyit, ha nem lenne kép. Az összes fekete-fehér és erős panteista életérzés dől belőlük. Az erdő shock fogalmát számomra újraértelmezte az Öröm. Már csak az a kérdés hogy a 8 nevű lemezüket, amit valami orosz kiadó lökött ki tavaly előtt, azt hogyan lehet beszerezni...
Itten van egy szám, de csak óvatosan:)

 

 

 

 

Líam

0

Na, kérem: ismét post-rock meg hozzá egy kis black metal. Elég jó kis kolyvatlék, főleg hogy instrumentális az egész. Német együttes, aki kínai kiadóval adatja ki a lemezét. (Ez ilyen fun fact akarna lenni.) Szóval érdekes összetételű korongról van itten szó, 2 részre van osztva, a part 1-en inkább post-rockos ihletettségű számok vannak szép szerével, a második részben meg érezhető valami black metal hatás, ami szépségesen nemessé teszi a finoman kibontakozó keménykedést. Aki szereti az Alcestet, vagy netalán Mogwait is hallott, akkor képzelje el a kettő fúzióját ének nélkül és bumm így lett a Líam!
Természetesen borús, melankólikus, már-már depresszív hangulata van ennek is; nem is tudom mi lenne, ha egyszer már vidámabb zenét is ajánlanék...
Kulcsszó: Journey...Two Years and a Fragment. (Mivel állítólag ezen az albumon a megalakulástól kezdve az összes dal rajta van átírás és korrekció nélkül.) Küldöm mindenkinek sok szeretettel az újdonsült kedvenc számomat! (Ezen kivételesen "ének" is van.)

 

 

Unholy Tongues

0

Ismételten post-rock következik, mert ezt szeretjük.
A múfaj stílusjegyeit többször már nem kívánom leírni, mivel már szinte az unásig hajtogattam a csilingelő gitárjátékot, a gondos építkezést, az atmoszférikus (sokszor melankólikus) légkört, a katarzisba fulladó tematikát, az instrumentalitás magas fokát és a mély érzéseket továbbító 7-8 perces számokat.
Szóval valami ilyesmi ez az Unholy Tongues is, amit az emel ki a szürkeségből, hogy egy kicsit gyorsabb temóban dolgozik, mint a többi hasonló elvetemült csapat, valamint a basszus nagyobb szerepeket kap egy-két számban, illetve a gitárjáték kissé progresszív, pattogó pengetéssel operál. Némi pszichedélia is érkezik - bevallás szerint ez amolyan Mogwai féle transzcendens ráhatás.
3 tagú zenekar, totális DIY. Még sok ilyen albumot kérünk, mint az idei, na meg egy koncertet Pestre!

 

 

Mouth Of The Architect

0

Késő esti muzsika.
Amolyan balzsam a fülnek.
Megnyugtat.
Álomra szenderít néhány vaskos gondolattal.
Kényelmes, elegáns sludge/post-metal.
Aki szerette a Rosettát, annak ezzel se lesz gondja.
Quietly...

 

 

Félperc

0

Lassan kezdünk post-rock nagyhatalom lenni.
Jó-jó, ez azért túlzás volt, viszont az nem túlzás, hogy egyre több a bitang jó hazai postrock-alapú együttes, ami mélységes örömmel tölt el. Itt van pl. rögtön a Félperc, ami/aki túl van már legalább egy féltucat lemezen és a sikere, színvonala töretlen.

A Félpercről annyit érdemes tudni, hogy egy szombathelyi srác egyszemélyes projektje. Állítólag Győrben az építész koliban tanult meg gitározni, aztán jöttek az ötletek, amiket feljátszott, majd valami progival (gondolom Abletonnal) kiegészítgette azokat kerek, egész nótákká.
Kőkemény post-rock számok ezek, nagyon letisztultak, semmi műfajidegen fúzió, csak a színtiszta valóság, csak a színtiszta post-rock. Így hát lassú, melankólikus számokra kell számítani, melyek komótosan építkeznek s egyszer csak elérik a kulminációs pontot, majd dühödten lezúznak.
Csak gratulálni tudok és merek, mert pár év alatt a hobbinak indult zenélésből hivatkozási alap lett a hazai undergroundban. Kis üröm az örömben, hogy élőben eddig még nem lehetett látni (ha jól értesültem), de remélhetőleg a színpadi felállás egyszer csak eljön és leszedi az arcunkat.
Konkrét albumot nem szeretnék most ajánlani, bár az Independent, vagy a Sixth, esetleg a People Use Drugs, az Escape to the World of Fire, a Destrictible World, a Széleslátókör és lassan az összeset felsoroltam (azt hiszem).
Üres beszéf helyett szóljon pár szám!

 

Ez itt egyből három:

 

 

 

 

Lantlos

0

A tegnapi napok nem éppen könnyed, ellenben lágy zenéi után úgy érzem itt az ideje egy kis durvulásnak - bizonyítván, hogy nem puhultam meg, vagy ilyesmi.
Szóval a Lantlost ajánlom mindenki becses figyelmébe, amely egy post-black metal koncepció. Amolyan újabb vonalas blacknek is lehet tekinteni, mivel az alapokhoz hozzájárul valami kiegészítő műfajelem. Ebben az esetben a post-rock, illetve a shoegaze/ambient. Az eredmény egy férfiasan kemény, ellenben melankólikus zene, ami a black-metalra jellemző teljes elidegendés, elanyátlanodás, otthontalanság érzeteit kelti.

 

 

Az együttest magát egy Neige névre hallgató fazon hívta életre, aki az éneket és az alapötleteket szolgáltatja, míg Herbst - a minden egyebes, segít azokat megvalósítani. Neige nagyon sötét hangnemű dalokat dob össze - ezt már az Acestben is lehetett látni, bennük a nagyváros hektikus apátiája, a hontalanság szürke víziója (a Lantlos ónémetül hontalant jelent) és a mélységes fájdalom az élettel szemben.

A Lantlosnak 2 albuma van, a korábbi Lantlos és a későbbi .neon. A debütáló lemez nagyon húz, nagyon black nyomvonalú, de az atmoszférája kitűnő. Végig német nyelvű, ami igazolja megboldogult német tanárnőm elméletét, mely szerint a pokol hivatalos nyelve az bizony a német. Elég szürreális élmény...
A .neon egy tavalyi munka, immár angol nyelven. Mesteri, inkább ezt ajánlanám, mivel az alapok fel vannak puhítva ilyen-olyan elemekkel, sőt egy számban Neige még énekel is, ami hát borzalmasat üt.

No, hát üres beszéd helyett 4 szám, de csak óvatosan!

 

 

 

 

 

 

 

 

Across Tundras

0

Az idei tél nem hivatalos zenéje. Pszichedelikus stoner-doom-experimentális post-whatever. Hullámzó, elringató, kellemes, ugyanakkor húzós és frusztráló. Beszívott pengetés nyers torzításokkal és hihetetlenül jó ritmussal. Nem hivalkodik, viszont üt. Az énekhang furán van torzítva valami visszhangosító autotuner állatsággal. Engem néha kicsit zavar, mert tiszta hangokat igényelnék, de szokható. Komoly, amolyan mélázós western hangulatot áraszt, benne a préri kietlensége, süvöltő szelei és a lovaglásban megfáradt tisztes aszkéta sóhajai. Zene a lenyugvó nap nézéséhez a tábortűz mellől, vagy az elvágyódás légies melankóliájához.

Kieg.: most látom, hogy a kedvenc számomat a Final Breath Over Venom Falls-t eltávolította felhasználó, így csak szóban tudom ecsetelni, hogy mennyire kurva jó, mint ahogy az egész Lonesome Wails From the Weeping Willow album. Érdemes ezzel kezdeni, messze a legjobb anyag.

 

 

 

 

 

 

 

Ennek híján Rainmaker-Floodreaper, az Old World Wandererről:

 

 

Nahrayan

0

Kéremalássan: post-metal. Azt hiszem többet felesleges mondanom, van itt minden: ambientes elszállások, post-rock-os csilingelés, doom őserő.
A kezdeti munkák kissé laposak, a kritika is eléggé lehúzta szegény spanyol fiúkat, de úgy tűnik értettek a szép szóból és nemrégiben előrukkoltak a The End című EP-vel, ami nagyon ráteszi! A 3 szám között nincs is nagyon sok különbség kegyetlen húzása van mindnek, letisztult, pontos, hidegvérű. Felemelő, posztapokaliptikus szájízű zene.

Íme a saját kedvencem, a Dying sun: