Történelmi pillanathoz érkezett a blog, itt az első koncertbeszámoló, méghozzá - az exkluzivitást növelendő - egyenesen a messzi Tulipánföldön átéltek alapján.

http://musicoogle.com/uploads/posts/2010-09/1285443447_1folder.jpeg

Egy korábbi posztomban már előkerült Carl Barat neve, most 2 zenekar után szólóban mutathatta meg, miért is nevezhető joggal indie-ikonnak. A koncert előtt pár nappal jött ki a szólóalbum, rá is repültem, de jól tettem, hogy a Pete Doherty lemeze okozta csalódásból okulva már nem voltak komoly elvárásaim. Első pár hallgatás után egy jellegtelen, unalomba hajló matéria képe körvonalazódott bennem, nem jó előjel.

Némileg meglepetésemre szolgált, hogy a koncert csak a Melkweg kistermében kapott helyet, és a közönség se volt sokkal többen, mint egy átlag megyeszékhelyi 30y-fellépésen. Aztán megértettem, hogy az amszterdamiak annyira el vannak kényeztetve jó zenék terén, hogy míg nekem ez valószínűleg az év klubkoncertje volt, nekik ez a 30y-szint. Nekem örömként szolgált a több, mint 1 órás késés, mert nem igen sikerült a fél 9-es kezdésre odaérnem, de így még egy sört is sikerült felmarkolnom fasza törhetetlen korsóban.

Tehát családias hangulatban, apróbb késéssel kezdődött a buli, a Je'Regrette, Je Regrette című számmal. Már itt feltűnt, hogy mekkora pluszt ad a zenének a csellista lány játéka és vokálja. Nagy szerencse, hogy pár korábbi fellépésével ellentétben nem langyi akusztikus szett volt, így a kellő lendület is megvolt. Ehhez jött még hozzá a nagyon profi setlist is, tökéletesen elegyítette a gyorsabb és lassú számokat, illetve a szóló és Dirty Pretty Things/Libertines-slágereket. Egyetlen szívfájdalmam, hogy a What a Waster nem hangzott el, de így is kurva jó hangulat volt.

A színpadkép és a látványelemek semmi extrát nem nyújtottak, Carl kicsit elszállva (jó eséllyel tolt koncert előtt valami helyi anyagot) nyomta végig a koncertet, de volt akkora karizmája, hogy ez még jól is álljon neki, a többi zenész pedig a háttérben tisztességesen hozta a kötelezőt.

Amellett, hogy maradandó élményt nyújtott a koncert, arra is kiváló volt, hogy megszeressem a szólóalbumot, mivel élőben annyira faszipántosan szólt.

Cheers Carl, Cheers Amsterdam!