Az utóbbi időben erősen rákattantam erre az együttesre. Saját elmondásuk szerint a metál keménységét szeretnék ötvözni némi lírai finomsággal. Sikerült nekik.

Két elég nagy lemezt tudnék melegen ajánlani: az egyik a Secound Wave, a másik a Final Storm. Ezek már kiforrott anyagok, minden a helyén. A kezdeti szárnypróbálgatásokat kevéssé jók, de ez a két korong kárpótol mindenért.
Kritikai megjegyzéseim következnek: az énekes hangjától kiráz a hideg. Nagyjából abban a magasságban énekel, mint Steven Wilson (Porcupine Tree), illetve néha még annál is magasabban. Ez sokakat irritál, ha egy férfi nyávog, de a kemény basszussal és riffekkel megtámogatva egy egészen érdekes, paradox összhatást nyújt. Az instrumentális alap progresszíve bontakozik ki, a számok végén (egy-két kivételtől eltekintve) mindig van egy hosszabb lezúzás, ami gyönyörködtet.

A Khoma stílusa meghatározhatatlan. Én post-whatever-t mondanék, némi szomorkás fennhanggal.
A fiúk sajnos nem reklámozzák magukat eléggé - konkrétan egy klipjük van eddig; így nagyon nehéz linkelni akármit is. Sajnos a kedvenc számaimat ezért nem tudom most kitenni, de higgyétek el, ezek sem fognak csalódást okozni!