Régóta tervezett cikksorozatom célja _górcső alá venni_ olyan indie-együtteseket, akik már akkor sem közelítették meg a "nagyok" népszerűségét, amikor Skrillexet még rendszeresen verték a suliban a műfaj a csúcson volt.

 

Első felléppőnk az

 

Art Brut


http://userserve-ak.last.fm/serve/500/4291631/Art+Brut+MM.jpg

Berlinből. 2003-ban alakultak, ezt rögtön dalba is öltötték:

 

Az első nagylemez (Bang Bang Rock&Roll) 2005-ben jött, ahol körvonalazódott a stílus, amihez azóta ragaszkodnak. Középszerű, zajos, repetitív gitárzene, de ami mégis rávesz a hallgatásra: a parádés szöveg (minden kiemelkedő énekteljesítményt nélkülözve). Az (ön)irónia egy pillanatra sem tűnik el, és annyira egyszerűek a szövegek, hogy saját maguk, de leginkább a tucetzenekarok tökéletes paródiájává válnak.

Természetesen a férfi-női kapcsolatok vannak a középpontban (Emily Kane, Post Soothing Out, Bad Comedian, Lost Weekend), kiemelve a _legjobb szakításról szóló számot evör:

 

Maga a popzene is sokszor megjelenik (Pump up the Volume, Nag Nag Nag, Clever Clever Jazz), de rikácsolják azt is, hogy "Punk Rock ist nicht tot!":

 

A leglakosságibb (értsd: végighallgatható) album a 2007-es It's a Bit Complicated lett, ami annyira kommersz szar, hogy ez még az egyik FIFA-ba is bekerült soundtracknek:

 

Ezt még követte 2009-ben és 2011-ben egy-egy album, de újat már keveset mutattak. Előbbi fénypontja a parádés című nyitósláger:

 

Rengeteget nevettem a szövegeken, és a zene sem olyan idegesítően szar, hogy elrontsa. BKV-ra és savas rizlingek mellé ajánlom.