Eljött a szombat, ami azért optimális, mert már nem vagyok másnapos. Elvileg. Ilyen állapotban már képes az ember olyan komplex zenei élményt magába fogadni, mint amilyen ez a svéd együttes által tolt nehézség is.
Ha minden igaz, akkor post-metalról lenne erős screamo felhanggal. Akinek bejön az epikus vonal ezen a színtéren, az ezt is kedvelni fogja - már ha van türelme az 10-15 perces számokra.
Ami kegyetlenül frusztrál ebben az egész káoszban az a végletesség. Egyszer dühödt sikítozás, máskor a jól megszokott ambientes csilingelés, de mindegyik részlet egy kicsit a túlzóan van nyújtva. Nem is beszélve arról a vélhetőleg svéd karattyolásról, ami végigíveli az albumot. Elvileg egy sztorit mond el több ember egy lányról, aki frissen szabadult az elmegyógyintézetből, csak hát kúrhatom én, ha nem tudok svédül; és inkább bosszant az egész, hogy a jóféle muzsikától rabolja el az időt az egész.
Aki viszont rááll, vagy kellően pihent a befogadásához, az rá fog kattanni, még ha beteg is az egész koncepció.
Külön kiemelném a dolog artwork részét, ilyen bitang jó borítókat és grafikákat már egy ideje nem láttam albumon.

 

 

 

 

 

 

 

 

Sajnos a képek elkövetőjének kilétére nem derült fény, de ezen nem is csodálkozok, hiszen a zenészek még a sajátjukat sem adták meg az album adatai között.

Összegezvén: egy kissé ismeretlen, nevében anagrammát hordozó együttes ötletes munkája, ami néhol idegesítő a sok intermezzo miatt. Szombat délutánra viszont ragyogó muzsika így a verőfényes semmittevés mellé!