Aki nem ismeri ezt a méltán népszerű és elismert zenekart, az menthetetlen. Idén is kaptak valami Grammy díjat valamilyen kategóriában. (Asszem legjobb alter zenekar, de lusta vagyok utánanézni, igen.)

 

 

Szóval a lényeg inkább az, hogy Dan Auerbach (gitár/ének) és Patrick Carney (dob) hozza össze ezt a kiváló kis blues-rock alapú muzsikát, amely amellett hogy ötletes nagyon fülbemászó. Egy-két számot tényleg napokig dúdol az ember, míg végre egy másikkal kezdi ugyanezt.
A felállás minimalizmusa nem enged túlzottan nagy teret a számokban sem, így nem a Dream Theater féle "agyontechnikázom, agyonszólózom" típusú nyálverésre kell számítani, hanem egy kellemes, könnyed zenére, amely a '70-es évekbe (vagy az előttre) repíti vissza a hallgatót. Amolyan garázsos lazulás sörrel, füsttel, meleggel Ohioból.
Mit is mondjak még?
Hallgassa meg mindenki a 7 sorlemez valamelyikét (a Rubber Factory igencsak adja), aztán döntsön! Ízelítőnek itten van 2 szám: